Elakadás, földindulás... és a káoszból kinövő újrakezdés

Nos, ahogy ezen a képen elidőzöm, eszembe jut egy fontos dolog: ki mondja meg, hogy mi a "rend" és mi a "káosz"? És vajon van-e egyetlen, mindenkire érvényes recept a zűrzavarból való kilábalásra?

Észrevettétek már, hogy néha úgy érezzük, mintha egyre csak futnánk egyre gyorsabban, miközben a levegőnk elfogy? A feszültség gyűlik, a gondolatok cikáznak, és a káosz – legyen az külső vagy belső – egyre csak sűrűsödik. Ilyenkor, még ha csak egy pillanatra is, érdemes megállni. Kifújni a levegőt. Tudatosítani, hogy itt és most vagyunk.

Számos módszert fel tudok sorolni, ami az elmúlt években segített - nekem - relaxációs technikák, Buteyko légzéstechnika, az önismeret mélyítése, a különböző kineziológiai eljárások finom érintése, mentálhigiénés szakemberek bölcsessége, mások megosztott tapasztalatai, James Clear zseniális "Atomi szokások" című könyvének olvasása és gyakorlati alkalmazása mind-mind egy-egy kapaszkodót jelentettek a sötétben.

A lényeg talán az, hogy legyünk tudatosak a saját ritmusunkra, a saját határainkra. Amikor érezzük a feszültséget, amikor úgy érezzük, hogy a káosz kezd eluralkodni, adjunk magunknak engedélyt az elcsendesedésre, lelassulásra. Akár egy apró szusszanásnyi időre is.

Szóval, ahelyett, hogy megmondanám a tutit, inkább azt javaslom: gyakoroljuk a elcsendesedést, önreflexiót. Különösen akkor, amikor a leginkább úgy érezzük, hogy nincs rá időnk. Próbáljuk meg tudatosítani a saját "káoszunkat" és a saját "rendünk" felé vezető utunkat. És ha van rá lehetőségünk, álljunk meg egy pillanatra, hogy tisztábban lássuk a fától az erdőt, és talán meglássuk azt a pislákoló fényt is az alagút végén.

Mert a változás – a káoszból a rendeződés felé – egyéni ütemben zajlik. És néha a legnagyobb erő a mostban és megélésben rejlik. 

U.i.: Ha küldhetnék a világnak egy üzenetet, amit mindenki meghall, ez volna:

Figyeljetek! Mindannyian, akik ezen a bolygón élünk, összekapcsolódunk egy láthatatlan hálóval. Ez a háló a tapasztalataink szálából szövődik, és bár mindannyiunké egyedi, vannak benne közös csomópontok: a nehézség, az elakadás, a belső zűrzavar érzése.

Kedves Szülők, ha látjátok, hogy gyermeketek éppen egy belső "káoszszobában" bolyong, emlékezzetek erre: Az a zavar, amit láttok, nem feltétlenül rosszaság vagy engedetlenség. Lehet, hogy egy olyan belső harc zajlik, amit a gyermek még nem tud szavakba önteni. Gondoljatok egy hirtelen dühkitörésre, egy visszahúzódó viselkedésre, egy érthetetlen szorongásra. A ti megértő tekintetetek, a biztonságot nyújtó ölelésetek, a türelemmel teli jelenlétetek lehet az a fény, ami elvezeti őt ebből a sötét szobából. Ne ítéljetek elhamarkodottan, hanem próbáljatok meg a felszín mögé látni. A támogatásotok a legerősebb horgony lehet a bizonytalanság tengerén.

Kedves Pedagógusok, ha egy kollégát vagy egy diákot láttok elakadni, nyújtsatok felé a megértés és a támogatás kezét: A tanulási nehézségek, a motiváció hiánya, a furcsa viselkedés mögött gyakran személyes küzdelmek állnak. Talán egy hirtelen ingerlékenység a kollégánál, egy teljesítmény visszaesése a diáknál, vagy egy szokatlan zárkózottság jelzi a belső nehézségeket. Egy jóindulatú szó, egy segítő kérdés, a bizalom kifejezése csodákra lehet képes. Teremtsünk egy olyan közösséget, ahol nem a hibáztatás, hanem a segítségnyújtás a norma. Emlékezzünk, hogy néha egyetlen ember hite is elég ahhoz, hogy valaki újra megtalálja a saját útját.

Kedves Segítő Szakemberek, tudjuk, hogy ez a mi mindennapi kenyerünk – de ne feledjük, a remény mindig ott van a káosz legmélyén is: A mi feladatunk az, hogy lássuk a lehetőséget ott is, ahol mások csak a problémát látják. Emlékezzünk arra, hogy a legmélyebb krízis is hordozhat magában egy újrakezdés lehetőségét. A mi empátiánk, a szakértelmünk és a rendíthetetlen hitünk az emberi erőforrásokban az a fáklya, ami megvilágítja a kiutat a sötétségből. A remény lehet egy apró mosoly egy nehéz beszélgetés végén, az a biztos tudat, hogy a holnap egy új napot hozhat. Soha ne felejtsük el, hogy a remény nem egy távoli cél, hanem egy jelenlévő erő, amit közösen táplálhatunk.

Szeretettel:

Melinda